Mitől lesz egy szerelem ’korcs’? Hogy lehet ezt a két fogalmat összeegyeztetni? Ezt a kérdést boncolgatja Alejandro González Iñarritu első nagyjátékfilmje, a Korcs szerelmek (2000).

Három történet elevenedik meg a vásznon, mintha három önálló filmet néznénk, mégis, a legváratlanabb pontokon a szálak keresztezik egymást. A szereplők mindezt észre sem veszik, csak bennünk, nézőkben áll össze kerek egésszé a három sors szőtte mese. Véletlen egybeesések, mondhatnánk, ha hinnénk ezekben. De sem én, és úgy látszik, a rendező sem ad a véletleneknek. Itt mindennek jelentősége van, az utcán összefutó, egymást csak egy pillantásra méltató emberek tragédiáit ismerjük meg, és mi tudjuk, amit ők még csak nem is sejtenek a másikról. Ezáltal válunk mindegyikük cinkosává, titkuk tudójává úgy, hogy ők, hiába léteznek közös dimenzióban, mégsem tudnak a másikról semmit. Ez Iñarritu specialitása, a szálak tökéletes összebogozása mindenféle logikai zavar nélkül, és hiába a tér- és idősíkok követhetetlennek tűnő váltakozása, végül vegytisztán kirajzolódik az egész történet.

A helyszín egy mexikói város, a ’hősök’ különböző életszínvonalon élő emberek. Egy a közös bennük: van kutyájuk. A hajléktalan El Chivo (Emilio Echevarría) egykor egyetemi tanár volt, feleséggel, gyerekkel – most az utcán él kutyáival, és bérgyilkosként tengeti napjait. Lányát távolról figyeli, és fizetségét arra gyűjtögeti, hogy egyszer neki adhassa. Octavio (a zseniális Gael García Bernal) egy lakásban él anyjával és bátyja családjával. Ők, bár szegénységben élnek, van lakásuk, van mit enniük, csak ügyeskedniük kell. Ám az idealista fiú beleszeret kegyetlen bátyja állapotos feleségébe, és hogy szökésükhöz pénzt szerezzen, kutyájával elkezd viadalokra járni. Az övé a város legerősebb, legjobb harci állata, így hamarosan kisebb vagyonra tesz szert.

A harmadik szál egy jómódú ügyvéd és modell barátnője történetét mutatja be. Daniel elhagyja családját a csinos és híres Valeriáért. Majd épp, mikor új lakásba költöznek, Valeria balesetet szenved és tolószékbe kerül. Naphosszat csak ül, apró ölebének dobálja a gumilabdát, és nézi az ablakból a házukkal szemben lévő óriásplakátot, amelyen ő szerepel még ép lábakkal. A szálak Valeria baleseténél találkoznak - mint egy drámai csúcspont, mindenki egyszerre jelenik meg a színen.

Felmerül a kérdés, mi a kutyák szerepe a filmben (hisz még a címet is ők határozzák meg), hogyan kapcsolódnak szervesen az emberek történetéhez? A négylábúak sorsa párhuzamba állítható gazdáikéval, azt testesítik meg, amilyenek az emberek szeretnének lenni, amit tennének, ha lehetne. A hűség példaképei a hűség kérdőjeleivé válnak. Octavio kutyája minden ellenfelét széttépi, ahogy a fiú is összevereti saját testvérét, és kikezd annak feleségével. El Chivo más emberek meggyilkolásáért kapja zsoldját, ugyanakkor a kutyákat minden embernél jobban szereti. A film egyik legszebb momentuma, amikor a férfi Octavio kutyáját befogadva arra ér haza, hogy az megölte többi kedvencét. Így szembesül azzal, hogy ő sem különb az állatoknál, és végül társa csak az agresszív, maga mellől mindenkit kiirtó kutya marad.

Valeria kis ölebe játék közben zuhan be a felszedett parketta alatti üregbe, ahonnan napokig hiába próbálják előcsalogatni. A feszült helyzet Danielből és barátnőjéből is előhozza a sérelmeket, melyek a kétségbeesett tehetetlenség miatt még inkább fokozódnak. Talán Valeria is épp úgy szeretne elbújni, eltűnni, nyom nélkül, ahogy Richie. Az emberi és állati sorsok ellentétben állnak egymással (a fekete gyilkológép Cofi és az alig-kutya, hófehér kis Richie), Octavio szerelméért küzd, míg Daniel egy kellemesebb jövő érdekében épp elhajította addigi életét.

A cselekmény túl komplex ahhoz, hogy egy ajánlóban ennél mélyebbre lehessen ásni. Minden egyes kép gondolatok sokaságát ébreszti a nézőben, teszi mindezt egy egzotikus, mese-szerű, mégis véresen realista környezetben. Teljesen más szemléletű alkotással van dolgunk, az európai gondolkodásmódtól minden szinten eltérő vérmes latin kultúra autentikus, ugyanakkor minden ízében modern két órába sűrűsödik. A helyenként Neil Young-szerű zene a dallamos nevű Gustavo Santalolalla munkája, tökéletesen illeszkedik a film hangulatához. A mexikói Iñarritu félelmetesen érzékeny rendező, munkája során átéli és ’átéleti’ (szintén mexikói) gárdájával a történet drámaiságát, ezzel érve el különleges hatását. A Korcs szerelmeket olyan filmjei követték, mint a 2003-as 21 gramm, 2006-ban a Babel, és legutóbb, 2010-ben a Biutiful. A rendező jellegzetes történetvezetési technikája és filmjeinek sajátos atmoszférája tetten érhető ezekben is. Nagyon kemény, megrázó, de gyönyörű filmek. Olyan színészek tűnnek fel bennük, mint Cate Blanchett, Brad Pitt, Gael García Bernal, Naomi Watts, Sean Penn, Benicio Del Toro vagy Javier Bardem.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti, ha egy film hetekre megszállja az elméjét és extra kihívásokat állít elé, és azoknak, akiket érdekel Mexikó.

tízbőlkilenc