Erről a filmről nem lehet érdemben írni. Legalábbis én úgy érzem, nem tudok. Legszívesebben csak a trailert posztolnám, nagy betűkkel fölé írva, hogy ’NÉZZÉTEK MEG!’. De mivel ez egy blog, ahová időről időre ajánlókat töltök fel, valamivel muszáj előrukkolnom, ha azt szeretném, hogy minél többen lássák ezt a filmet. 

Isabel Coixet nevét az Elégia óta tartom fejben, a katalán rendezőnő merész európaisággal vág bele a filmkészítésbe, nem fél tabukat pedzegetni, ugyanakkor végig a jó ízlés határain belül marad. Az Elégia is tartogatott katartikus pillanatokat, de nálam A szavak titkos élete (2005) messze túlszárnyalja azt.

Egy olajfúrótorony magányában találkozik Hanna és Josef, ápoló és beteg. De melyikük az igazán sérült? Egymásnak tartanak tükröt, miközben lassan feloldódnak a másik iránti bizalom és szeretet (szerelem?) zavaros szépségében. A titokzatos, mélyre temetett tragédiát hordozó Hanna itt találja meg azt az embert, akit érdekel ő, mint nő, mint történet, mint személyiség. Josef fizikai vaksága kell ahhoz, hogy igazából lásson, és Hanna süketsége, hogy meghallja a férfit.

Minden gesztusnak jelentősége van, a két szereplő között az első perctől fogva izzik a levegő. A fülbevalós, tetovált, sebeitől szenvedő Tim Robbins és a szőke, törékeny, sebezhető Sarah Polley tökéletesen kiegészítik egymást. Játékuk felemel és a mélybe lök, a múltba repít és egy szebb jövő lehetőségét veti fel.

A teljes film megtalálható a "legnagyobb videómegosztó portálon", nem egy könnyű darab, ám cserébe gyönyörű.

tízbőlkilenc