Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!

2017. március 16. 17:55 - m.o.z.s.o.

Ex Machina

Az Ex Machina az a film, amit előítéleteim miatt elég sokáig nem voltam hajlandó megnézni, holott csupa jót hallottam róla. Mégis, a sci-fi mint műfajmegjelölés visszatartó ereje rám mindig nagy hatással van. Aztán valahogy rászántam magam, hajtott a kíváncsiság, érdekelt a Domhnall Gleeson – Oscar Isaac páros, és végül egy nagyon jó filmet láttam.

Saját tapasztalataim alapján a legfontosabbnak azt tartom leszögezni, hogy nem egy klasszikus értelemben vett sci-firől van szó. Nincsenek benne űrhajók, ufók és emberekbe ültetett csápos szörnyek. Helyette kapunk mérnököket, programozókat és robotokat, a film közege pedig a saját világunk, ahol egy – nem is olyan távoli – utópia szerint titkos laboratóriumokban a mesterséges intelligencia már az emberi fölé kerekedik. Mindez egy négyszereplős kamaradarab keretei között. 

A film első nagyjából másfél percének helyszíne egy nyüzsgő iroda, a technika fellegvára, ahol a gépek, a számítógépes üzenetek és az arcfelismerés jelentik a kommunikációt. Ez az aránytalanul rövid felvezető csak tájékozódásképpen villantja fel nekünk, hogy milyen miliőben dolgozik Caleb (Domhnall Gleeson), az ifjú informatikus, aki egy céges verseny győzteseként eltölthet néhány napot a vállalat Steve Jobsának otthonában. Nathan (Oscar Isaac) lakhelye a hegyek ölelésében, a természet szívében van, mindentől távol és elszigetelten. Látványos kontraszt feszül az általa képviselt high-tech cégbirodalom és Vízesés-ház-szerű palotájának édeni környezete között.

Ide érkezik a mindenre lelkesen rácsodálkozó Caleb, hogy istenített főnökével múlassa az időt. Ám a felszínen simán csak nagymenő Nathan egyre furcsábban kezd viselkedni, míg nem beosztottját beavatja feltalálói titkába: új szintet ért el a mesterséges intelligencia fejlesztésében, és szeretné, ha Caleb megismerkedne a legújabb prototípussal, Avával (Alicia Vikander). Az első találkozást több „ülés” követi, de az irányítás lassan kicsúszik a két férfi kezei közül, és a mindentől elzárt ház emberi és mesterséges lények kapcsolatainak és manipulációinak színterévé válik. A filmben elhangzó kulcsmondat rávilágít az Ex Machina lényegére: „már nem az emberek, hanem az istenek történelmét írod”, mondja Caleb Nathannek. És tényleg: Nathan egy isteni aktussal létrehozza a mesterséges intelligencia Éváját, aki oldalbordája lesz a tehetséges informatikus Calebnek. Nyilván nem véletlen, hogy Ava neve meglehetősen rímel az Evára, míg Caleb (ha az Ószövetségre hagyatkozunk) egyike volt azoknak, akik a Mózes által előreküldött tizenkét futár közül beléphettek az ígéret földjére. Egy merészebb asszociációval itt még akár az Édentől keletre Caleb-Aron párosát, mint a család történetének „új” Káin és Ábelét is felidézhetjük. Ezek alapján pedig evidens lenne, hogy az erdő mélyén lévő ház maga a Paradicsom.

Jason Isaac és Domhnall Gleeson minden szinten egymás ellentétei, így az általuk megformált karakterek is két pólust testesítenek meg. Az arrogáns és cinikus zseni, Nathan ugyanúgy felhasználja ügyes beosztottját, mint mindenki mást a környezetében. Visszaél a fiú jóságos és naiv természetével, viszont annak szakmai meglátásait saját előnyére fordítja. Nathan tagadhatatlanul nagyszerű elme, aki alkoholizmusa mellett is elképesztő dolgokat képes létrehozni. Őt és alkotási folyamatát nem ismerjük meg behatóbban (inkább Caleb elfogult viselkedéséből következtethetünk géniuszára), és pont ez ébreszt bennünk kételyt: miért is ilyen sikeres ez az ember? Hogyan jutott el eddig a házig és az itt zajló kísérletekig? Nem egészen tiszta, mit miért csinál, honnan jött és mi a célja. Ezzel együtt Nathan a maga létrehozni akarásával a fogyasztói minta prototípusa: akkor is fejleszt, újít és termel, ha erre nincs szükség, és ha ettől ő maga szörnyeteggé válik is.

A robotok megjelenítése eltér a megszokottól. Kísérleti fázisban látjuk őket, és a film folyamán végig megejtően emberiek. Éppen ezért olyan sokkoló, amikor néha egy-egy hiba folytán mégis gépként kezdenek viselkedni. A filmvégi események döbbenetesen erősen mutatják be, mi a veszélye és hová vezethet ez a fajta kísérletezés. És nem is feltétlen a létrehozott lényekkel van a baj, hanem inkább azzal, hogy mivel magunk sem vagyunk tökéletesek, nem tudunk tökéleteset létrehozni – nem játszhatunk istent.

A film címéből lehagyott „Deus” szó pont erre utal: magában az „ex machina” kifejezés nem jelöli meg, hogy ki szól bele a létrehozás menetébe. Így isteni közbeavatkozásból sima, emberi közbeavatkozás lesz, ami pont a teremtés folyamatában teljesen abszurd, paradox jelenség. Ezt végiggondolva, a nevek jelentésének tudatában a film sci-fiből teológiai és történelmi kérdésekre reflektáló vizuális tanulmánnyá válik. A film számomra legnagyobb értéke sokrétű és intelligens szimbólumrendszerében rejlik. Elég egyszer elkapni a fonalat, és utána már kontextusba lehet helyezni a látottakat, támpontokat kapunk, és így felfejthetők a filmbe rejtett tartalmak.

Alex Garland eddig elsősorban íróként és forgatókönyvíróként alkotott maradandót (A part, 2000; Ne engedj el, 2010), az Ex Machina első önálló rendezése. Míg A partban a sziget, addig itt az eldugott ház jelentette a normális emberi közösségektől való teljes elszigeteltséget, ahol a cselekmény végbemegy. Garland mintha szeretné furcsa történeteit egy biztos, minden külső hatástól mentes, hermetikusan lezárt környezetbe helyezni, hogy ott aztán teret adhasson elborult történeteinek, és a szereplők enyhén szólva is szokatlan viselkedésmódját elfogadtassa a nézőkkel. Két teljesen különböző történet és helyszín, mégis, meg lehet találni a közös pontokat a két film hangulatában.

Az Ex Machinát mindenkinek ajánlom, mesterien kivitelezett, okos és szórakoztató film, nagyszerű alakításokkal és provokatív felvetésekkel. Az istent játszani próbáló emberek kudarcai komoly áldozatokhoz vezethetnek, a film végkifejlete pedig elgondolkodtató alternatívát vet fel ezzel kapcsolatban.

tízbőltíz

(a felhasznált képek nem képezik saját tulajdonomat, forrásuk a képet külön lapon megnyitva látható)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoskablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr528474930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!