Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!

2016. október 16. 12:48 - m.o.z.s.o.

Hunt for the Wilderpeople

Ezt az ajánlómat is azzal kell kezdenem, hogy a film címe (Vademberek hajszája), plakátja és logline-ja ("Ha beül rá, egy nehezen kezelhető árva gyereknek szurkolhat majd, és nevethet a csökönyösségén, aki a gyámügy elől inkább megszökik, és beveti magát a vadonba") első körben nem győzött meg, hogy nekem ezt látnom kell. A csillogó párducmintás baseballsapkában, kapucnis pulcsiban erdőt járó duci állami gondozott fiú barátsága a mogorva vadásszal akkora klisének tűnt, hogy nem igazán érdekelt a film. Aztán szemet szúrt a rendező neve, és a szuperlatívuszt zengő kritikák is arra sarkalltak, hogy előítéleteimet félretéve megnézzem. Jó döntés volt. Már mondom is, miért.

Az állami gondozott Ricky (Julian Dennison) új családra talál a semmi közepén vadászatból élő középkorú házaspárnál. Ám egy tragédia miatt nem maradhat sokáig, és a dzsungelben menekülve kell bujkálnia az őt fiatalkorúak börtönébe kívánó gyermekvédelmis banya elől. Útja során társa lesz az őt befogadó, szótlan, mogorva és ellenséges Hec (Sam Neill), aki azonban mégis megtanítja, hogyan lehet túlélni a vadonban, és szép lassan barátokká válnak.

hunt_for_the_wilderpeople_3.PNG

A történetről spoilerek nélkül többet nem is lehet mondani, így inkább az összképről, a benyomásokról érdemes szót ejteni. A Vademberek hajszája a jó road movie-k prototípusa, benne egy törvényen kívüli fiú és férfi civódva összetartó, komikus és megható barátságával. A történet Wes Anderson Holdfény királyságának egy más kontinensről származó kistestvére, amelyet azonban teljesen önálló értékekkel bíró alkotássá tesz az a kulturális közeg, amelybe helyezik.

hunt_for_the_wilderpeople_1.PNG

Az új-zélandi rendező Taika Waititi engem már korábban megvett a fantasztikus Hétköznapi vámpírokkal, így számomra egyértelmű volt, hogy most sem fog mellélőni. Olyan frissen tálalja ezt az egyébként tényleg klisé-szerű történetet, hogy a film minden perce izgalmas, érdekfeszítő és – ami a legfontosabb – rettentő vicces volt. Waititi stílusos, merész, néhol fekete humorral operál, bátran él a film univerzumából kiutaló célzásokkal és poénokkal (többek között visszaköszön a Gyűrűk ura, a Rambo és a Mad Max is).

hunt_for_the_wilderpeople_7.PNG

A haikut író államis srác, a megtestesült jóság mostohaanya, aki azért néha extázisban végez ki egy szál késsel vaddisznókat, vagy a gyönyörű maori lány szórakozott apja, akinek egyetlen célja szelfit készíteni a szökésben lévő Ricky-vel mind meglepő húzásokkal teli karakterek. Az egész filmre jellemző ez a típusú váratlanság: amikor azt hinnénk, most a jól ismert fordulat következik, és szinte már forgatnánk is a szemünket, akkor hirtelen történik valami drasztikusan más dolog, mint amire számítottunk.

hunt_for_the_wilderpeople_8.PNG

Bár a főszereplő egy gyerek, gyerekfilmnek azért nem mondanám a Vademberek hajszáját. Van benne néhány naturalisztikus jelenet, és a poénok nagy része a felnőtteknek ül igazán, így a film élvezeti értéke is inkább nekik lesz nagyobb. Külön említést érdemel Ricky karaktere, aki az egyik legintelligensebb gyerekhős, akit képernyőn valaha láttam. Minden előítéletet megcáfol, frappáns beszólásai adják a film legjobb poénjait. Sam Neill a tőle megszokott karaktert hozza rutinszerűen, de talán pont ezért simulékonyan illeszkedik az egész koncepcióba, nem lopja el a show-t az ifjú főszereplőtől. A számomra mindig különösen fontos soundtrack ebben a filmben nagyon rendben van, többször csendült fel olyan dallam, ami Shazamért kiáltott.

hunt_for_the_wilderpeople_10.PNG

A rendezőt csak méltatni tudom, engem leköt és elvarázsol a stílusa. Nemzeti filmről beszélhetünk, hiszen Waititi mellett a színészek és a helyszín is új-zélandi, amitől még egzotikusabbá válik az élmény. Bátran és büszkén építi be a maori kultúra bizonyos részleteit a filmbe, ősi romoktól kezdve kihalóban lévő madárfajokon át az őslakos-leszármazott színészekig. Ettől megint csak különleges fűszerezést kap a film, eltér a megszokottól, üde és izgalmas alkotás bontakozik ki percről percre.

hunt_for_the_wilderpeople_4.PNG

A Hétköznapi vámpírokhoz hasonlóan ennek a filmnek is vannak áldokumentumfilmes pillanatai, például a híradósok jelenetei hirtelen dimenziót váltva a valóságba helyezték a történéseket. De akár ilyennek vehetjük a rendező Taika Waititi cameoját, amikor szertartást végző papként jelenik meg.

Az új-zélandi tájnak lenyűgöző, ősi és vad szépsége van, ahol mi is szívesen elvesznénk. A Vademberek hajszája tökéletes kikapcsolódást nyújtó, kedves és nagyon-nagyon jó humorral dolgozó kalandfilm. Sok jelölése közül nem véletlen, hogy a legtöbb fesztiválról a közönségdíjat hozza el. Ajánlom mindenkinek, aki egy szórakoztató, energiával teli filmre vágyik.

tízbőlnyolc

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zoskablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr8511812877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wim · http://sajatszoba.blog.hu/ 2016.10.16. 14:53:51

Épp ezt a filmet táraztam be ma estére. :)
Felhőtlen szórakozásra számítok.
Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!