Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!

2016. január 30. 18:07 - m.o.z.s.o.

Amíg alszom, vigyázz reám...

César (Luis Tosar) portásként dolgozik egy gyönyörű, ódon bérházban. Látszólag mindenkivel kedves, a lakók többsége szereti őt, és elégedettek munkájával. Ám senki sem sejti, hogy César a depresszió egy közveszélyes fajtájában szenved: örökös boldogtalanságát csak úgy tudja enyhíteni, ha másokat is azzá tesz. Így a mindig előzékeny felszín alatt lassan kirajzolódik egy könyörtelen, mégis esendő pszichopata portréja.

Elsőszámú célpontja a szép, energikus, örökké vidám Clara (Marta Etura). César nyilvánvaló vonzalmát a nő iránt még annyira sem tudja kezelni, mint más érzéseit, így a rajongás páratlan lendülettel fordul át izzó gyűlöletbe. A legszomorúbb az ebben a szituációban, hogy mivel Clara végig kifejezetten kedves vele, így ha esetleg „normálisan” közeledett volna a nőhöz, talán még esélye is lett volna. De César torz személyisége más útra lép: egyre messzebbre megy, hogy letörölje a fiatal nő arcáról az örök mosolyt, és az őrületbe kergesse őt. Hogy mi mindent művel vele álmában, az is lassanként kiderül.

Az eddig főként horrorfilmeket jegyző Jaume Balagueró 2011-es filmje egy belevaló pszichothriller. Zseniálisan keveredik benne a könnyed, spanyol attitűd és a hitchcocki feszültség. Nem a váratlanságával ijeszt meg a film (így azoknak is merem ajánlani, akik egyébként sosem néznének horrort – én is ilyen vagyok), hanem a valószerűség és abszurditás tökéletesen kimért elegyével. Hiszen ki ne szorongott volna már arra gondolva, hogy valaki van az ágya alatt? Közhelynek tűnhet, de az Amíg alszolban ez a motívum nagyon jól működik, mivel feltételezi, hogy ez a rettegés mindenki számára ismerős. Hátborzongató, ahogy a kopasz, sűrű szemöldökű férfi lélegzetvisszafojtva várja, hogy az egyszerre csodált és megvetett Clara elaludjon, és ő végre akcióba léphessen.

Az, hogy César mit is művel éjjelente az ártatlan lánnyal, már a legelső jelenetben nagyjából kiderül, de az egyre fokozódó és durvuló konkrétumok csak fokozatosan tárulnak a szemünk elé. Az egyre brutálisabb jelenetek a fennálló helyzet tarthatatlanságát, végletekig feszítését mutatják, melyet egy idő után még a higgadt és alapos César sem tud kézben tartani.

Mintha a férfi minden beteg tette egyre hangosabb felhívás, vagy segélykiáltás lenne. De ahelyett, hogy mindezt kimondaná, vagy legalább az igazi arcát mutatná az embereknek, ilyen éjszakai aljasságokkal próbálja kielégíteni saját vágyait, és másokat kínozni. Így még a legcsekélyebb esélye sincs, hogy valaki valóban észrevegye őt, és meglássa benne a segítségre szoruló embert. Érdekes a férfi anyjához fűződő viszonya. Naponta látogatja a kórházban fekvő idős asszonyt, és aberrált tettei minden részletét élvezettel meséli el neki. Ugyanazt csinálja vele, amit a ház lakóival is művel: látszólag szívességet tesz, gyengéden ápolja magatehetetlen anyját, de amikor a nővérek nem látják, borzasztó történeteivel kínozza őt. César indítékairól nem tudunk meg szinte semmit, múltja is homályban marad, legfeljebb gyakori munkahelyváltása ad némi gyanakvásra okot a történet közben.

Az Amíg alszol nem lenne ilyen hatásos Luis Tosar félelmetes alakítása nélkül. Alkatilag tökéletesen illik hozzá a szerep, hiszen egyszerre sugárzik róla, hogy valami nagyon nem stimmel, ugyanakkor szótlan és férfias karaktere el-elbizonytalanít, mennyire is kell tőle undorodni? Minket is ugyanúgy megtéveszt, mint a bájos Clarát. Az alkotók részéről páratlanul jó húzás volt a házban leskelődő kislány (Iris Almeida) bevonása a történetbe. Még egy ilyen vérbeli antihőssel szemben is - mint César - sikerül megfelelően ellenszenves antagonistát kreálni. Ráadásul úgy, hogy ez a szereplő is percről percre változik kis rohadékból ártatlan áldozattá, majd vissza.

Ezt a filmet ajánlom azoknak, akik nem szeretik a horrorfilmeket, ugyanakkor némi igényes borzongásra vágynak. A konkrét történeten túl felfedezhető egy jó adag társadalomkritika is. A gondnok önmagában megtestesít egy, a társadalom perifériáján tengődő réteget, akik ugyan mindennapi résztvevői életünknek, mégsem veszünk róluk tudomást. És ha ők egyszer beindulnak, alapjaiban lennének képesek megrengetni a mi törékeny, ideális és kiváltságos világunkat. Az Amíg alszol több puszta ijesztgetésnél, sokkal mélyebbre megy annál, mint hogy „egy kopasz férfi bebújik az ágy alá, és szörnyűségeket tesz, miközben áldozata bedrogozva alszik”. Kíméletlenül feszegeti a mindenkiben ott lapuló „gonosz” vágyakat, indulatokat (az alagsorban lakó, szinte láthatatlan portás, akinek mindenkihez van kulcsa, elég evidens kivetülése ezeknek), és elgondolkodtat, mi a felelősségünk, hogyan vegyük észre/kezeljük ezeket mind magunkban, mind másokban.

tízbőlnyolc

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoskablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr58335616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!