Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!

2014. október 23. 13:41 - m.o.z.s.o.

De ki az a Borgman?

„És alászálltak vala a Földre, hogy megerősítsék soraikat” – ezzel az ál-bibliai idézettel kezdődik Alex van Warmerdam itthon idén bemutatott filmje, a Borgman (2013). Már az ígéretes előzetes is felkeltette figyelmemet, de valamiért tartottam a sötét tónusú, durva fekete humorral tálalt szatírától.

Camiel Borgmant (Jan Bijvoet) vasrudakkal túrják ki föld alatti élőhelyéről. Támadói szemmel láthatóan tudják, hol kell őt keresni, felkészülnek és lecsapnak, de a férfi elmenekül. Mintha a szunnyadó gonoszt vernék fel, Borgman úgy mászik ki csapóajtóján keresztül az erdőbe, és kelti fel hasonló körülmények között élő társait. Innen egy gazdag kertváros jómódú családjához csönget be, ahová kisebb incidens után a ház unott úrnője, Marina (Hadewych Minis) titokban befogadja őt. Ettől kezdve pedig a hátborzongató figura beeszi magát a háromgyerekes család életébe, szerekkel és átkokkal manipulálja őket.

Miután kertészként elhelyezkedik befogadóinál, Borgman a ház asszonyának furcsa odaadását a legmesszemenőbbig kihasználva hamar beköltözteti különös barátait a kerti lakba, kertépítés, tereprendezés ürügyén. Idővel az Eyck-arcú gyerekek kísérteties robotokká válnak, a rájuk felügyelő dadus is megváltozik, a kissé agresszív, ám alapvetően jó szándékú családapa (Jeroen Perceval) pedig titokzatos jelet vesz észre a vállán… Egyedül Marina marad a körülményekhez képest „normális”, ami azért érdekes, mert éppen ő a legnyitottabb a viszályt szító, új lakó felé.

A filmet átszövik a kiutalások, jelek, szimbólumok. Borgman már befogadása estéjén a kádban ülve klasszikus krimit néz, miközben kenyerét békésen mártogatja a levesbe. Minden baljós előjel ellenére itt még nem áll össze a kép, miért nézi ilyen flegma nyugalommal a horrorfilmet.

Nem véletlen utaltam korábban a németalföldi festészetre: az aprólékosan kidolgozott, komplex és hihetetlenül sokrétű művek jellege visszaköszön a filmben. A kis epizódok finoman csúsznak át egymásba, nagyon precíz kompozíció például, ahogy Borgman átsétál a steril, üvegfalú házon, tökéletes káoszt hagyva maga után. Lelkiismeret furdalást élesztve és fenntartva köti szorosan magához a bizonytalan és boldogtalan háziasszonyt, aki idővel őt tekinti magányában egyetlen társának. Zseniális jelenet, amikor a kertben dolgozó Borgman az utána ételes kosárral szaladó, lelkes Marinára ügyet sem vetve kalapálja tovább a cövekeket a földbe. Mintha minden ütésével a család koporsójának szögeit verné egyre mélyebbre.

A tó állóvizét markolóval felkavaró kertépítők (akik tulajdonképpen csak a rombolásig jutnak) terve túlmutat a ház környezetének átrendezésén. Durván belenyúlnak mindenbe, rohasztanak és bomlasztanak, és ami félelmetessé teszi mindezt, az a hideg és számító nyugalom, amellyel minden iránt viseltetnek. Semmitől nem jönnek zavarba, és szinte már mi is csodálkozunk, hogy ezen meg ezen most miért is botránkoztunk meg, hiszen olyan természetesnek tűnik?

Borgman minden este egy mesét mesél a három gyereknek egy tóról, egy eltűnt fehér gyermekről, és Jézusról, aki „egy hitvány alak, aki csak saját magával van elfoglalva”. Éjjelenként rendszeresen a házaspár ágyára telepszik, figyeli őket, és különböző átkok útján rontást hoz rájuk. Az ördög (diabolosz – széttörő, szétszedő, megosztó) valódi működési mechanizmusával szembesülünk, és a végkimenetelt figyelve kerülnek helyükre a korábbi részletek, a nyitó idézettől a gyerekmeséig.

A remek színészválasztás nélkül valószínűleg ez a film sem ütne ekkorát. A Borgmant frenetikusan játszó Bijvoet önmagában is elég lenne, hogy izgalmassá és feszültté tegye ezt az aberrált másfél órát. Érdekesség, hogy Ludwig szerepében maga Warmerdam is feltűnik a vásznon, illetve a címszereplő női segítői közül az egyiket a rendező felesége, Annet Malherbe alakítja. Alapgondolatában a filmet - bár távoli példának tűnik, de - Az ördög ügyvédjéhez tudnám hasonlítani: itt is, ott is a sátán maga jelenik meg kézzelfogható, mégis misztikus formában, egyszerre keltve félelmet és ébresztve vonzalmat az emberben.

A Borgmanhez világszerte több, nagyon ötletes és frappáns plakát készült, érdemes a film előtt és után is alaposan megnézni ezeket:

260086235.jpgAjánlom mindenkinek, aki nyitott egy újfajta filmnyelv, vagy inkább merőben más formavilág megismerésére, és azoknak, akik zombik és láncfűrészek nélkül szeretnek borzongani okos filmeken.

tízbőlkilenc

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoskablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr326784543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!