Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!

2014. június 06. 20:56 - m.o.z.s.o.

A nagy szépség

Még nem is láttam Paolo Sorrentino tavalyi, Oscar-díjat termő alkotását, már alig vártam, hogy majd írhassak róla. Gondoltam, egy jó olasz művészfilm, bele lehet látni majd ezt-azt, és szépen felpontozva hozhatok majd egy ajánlót hozzá. Viszont miután megnéztem A nagy szépséget, szembesülnöm kellett azzal, hogy képtelen vagyok szavakban megformázni mindazt, amit gondolok róla. Félre is tettem, de néhány nap múlva, miután kellő távolságból tudtam rá visszanézni, szóba került egy beszélgetés során. Ez a beszélgetés pedig olyan jól sikerült, hogy meghagytam eredeti formájában (na jó, publikáció-képesre tupírozva...), és az előző írásomban bemutatott könyv műfaján felbuzdulva most közzé is teszem, hogy akit érdekel, épülhessen, meríthessen belőle. Eléggé a dolgok közepébe vágó eszmefuttatások ezek, és inkább a történet megértése volt a célunk, semmint annak bemutatása. Néhány kérdésnél leragadtunk, de rengeteg, nyilvánvalóan igen fontos aspektusba bele sem mentünk, úgyhogy kivételesen ez a bejegyzés a film megtekintése utáni olvasásra javasolt. 

A filmben az egyműves szerző, Jep Gambardella (Toni Servillo) furcsa életébe nyerünk bepillantást. A felső párezer kirívóan pazarló életét élő sznob agglegény hatvanötödik születésnapját ünnepli egy római háztetőn. Majd különös találkozások és villanás-szerű emlékképek, szürreális jelenetek laza láncolata következik, így vezetve el minket (a főszereplővel és az ő kétségeivel, kérdéseivel együtt) "valahová"... 

- Megnéztem A nagy szépséget.

- És hogy tetszett?

- Képileg lenyűgöző volt, és a képek mögötti tartalom is. Mondjuk a CGI zsiráf és a flamingók nálam kiakasztották az ízlés-mérőt. Egyébként pedig nem teljesen értettem, miről szólt, ugyanakkor nagyon izgalmasnak találtam. Meg kellene néznem párszor, egyenlőre a benyomások miatt tetszik nagyon.

- Szerintem pont ez a lényege, hogy nem szól Erről vagy Arról. Hanem olyan kesernyés dolce vita. A lét elviselhetetlen könnyűsége. Meg az e mögött meghúzódó értelmesség keresése.  

- Igen!

- Régi kapcsolatok helyrehozatala, szembesülés az idő múlásával. Törékenység és időtállóság. Egy rég eltűnt, ártatlan világ elillanó lehetősége, ami talán jobb lett volna.

- Rengeteg képe emlékeztetett Fellinire. 

- Ezt nem tudom így megmondani, de van benne valami olaszos. Valami, bocsánat a kifejezésért, művészi-esztétikai. Ami más, mint a francia es nagyon világosan elüt az amerikai filmektől. 

- Miért bocsánat? Teljesen igazad van. De például az a rész, amikor éjjel a kulcsokkal bejutnak a kastélyba, az konkrétan az egyik Fellini-filmben is benne van, ha jól emlékszem… bár tudnám, melyikben! A társasági vacsoráról pedig Luis Buñueltől A burzsoázia diszkrét bája jutott eszembe. 

- Ami szerintem még izgalmas, hogy az alkotás  nem választ keres a kérdésekre. Ezért nincs "cselekmény" meg "változás”. 

- Tényleg… 

- Hanem inkább azt keresi, hogyan lehet ezzel a „semmivel”, űrrel együtt élni. Amikor a teraszon a baráti kör beszélget, és a nőt a főszereplő lehűti, hogy ’tudjuk, te is ugyanolyan nyomorult vagy, mint mi, de legalább ne pattogj, mert ismerjük a mocskos titkaidat’.

- És az a reakciója erre a furcsa kiüresedésre, hogy megpróbál a szépre figyelni, megélni minden gyönyörűséget?

- Igen, de nem céltudatosan, hanem szétszórtan. Talán mert ő sem tudja, hogy mi a szép: a kolostor meghitt kertje, vagy az öregek diszkója? A könyvek, vagy éppen szerzetesnő, aki minden törékenysége és világidegensége ellenére is megragadja őt?

- És a táncosnőben mit látott meg? A barátja lányában?

- Talán lelki társat, nem tudom. Vagy a hasonlóságot, hogy a nő is ugyanúgy küzd a korával a maga "szakmájában". Nekem azok a fiatalkori flashbackek nem voltak világosak. Azzal a fiatal lánnyal a parton. Az valahogy kimaradt, pedig szerintem fontos, mert a csattanónál is ott van. Talán, hogy nem jött vele össze, és ezen lamentál? 

- Szerintem az volt az origó. Amiről még biztosan tudta, hogy ott teljes és egész és tiszta ember volt. Amit utána végig keresett. Vagyis nem keresett, hanem igénye volt rá, de sosem tudott oda visszatalálni. 

- Ezt miből gondolod? 

- Mert annyira idilli minden időben visszaugrós jelenet. Szerintem azokban nincs semmi romlottság, hanem csak a még gyermeki rajongás. És hiába züllött le (bár, ugye ez sem egyértelmű, hogy nevezhetjük-e züllésnek az életútját?), pontosan tudja, érzi, hogy amit ott megélt, az a nagy szépség, és azt keresi a "kisebb szépségekben". 

- Lehet. Nekem az szimpatikus benne (a ’züllött-e a föszereplö ?’-kérdéshez kapcsolódóan), hogy minden hóbort, függőség ellenére is tud együttérző lenni. Leoltja a képmutatót a teraszon, és teszi ezt joggal, de a többi régi barátja felé nyitott. Még ha nem is köteleződik el mellettük. Én arra gondoltam, hogy végül nem maradt a lánnyal, és ezt bánja, ez jut mindig eszébe.

- Igen. És pont ezért nagyon jó a főszereplő, mert az arca alapból hihetetlen kedves. Nagyvilági, de érzékeny. 

- De fáradt is! 

- Igen, kimerült az arca az élvhajhászattól, ugyanakkor nagyon bölcs. És miért nem jött össze a lánnyal? Ez nem derül ki. Mármint összejöttek, de szakítottak. 

- Szerintem nem szép.

- A főszereplő?

- Igen. Vagy csak szomorú.

- Szerintem gyönyörű! Pont ezért, mert együttesen látni benne a kiéltséget és az igényt a tisztaságra. 

- Így igen. 

- És emiatt a feszültség miatt hol csúnya, hol szomorú, hol szép, mint arc.

- Akkor inkább kifejező, mint szép. Amúgy szerintem a film magáról a művészetről is szól. Amikor a performansz-művész fejjel nekimegy a viaduktnak!

 - Az nagyon durva volt.

 - Mert a l'art pour l'art létjogosultsága még csak hagyján. De mi van, ha a művészet a művész ellen fordul? Szerintem ez a jelenség Jepet is elgondolkoztatta, és utána ki is fejezte az elhatárolódását az ilyen fajta művészettől. Meg érdekes, hogy a nő pont a viaduktnak megy neki. Az antik dicsőség meg a jelen dekadencia „összeütközése”.

- Tényleg érdekes ez az antik-kortárs problematika. 

- A romantika óta klasszikus téma (sőt, már a reneszánsz óta), de ilyen kifejező erővel ritkán jön elő. És itt is meg lehet kérdezni: szép film-e? Mond-e valamit? Vagy éppen öncélú? Szerintem a válasz nem világos.

- Nem tartom öncélúnak, mert elvezeti valahová a nézőt. Mondjuk arra a felismerésre minimum, hogy tényleg mindenben ott van a szép, amit észre lehet (kell?) venni. Túl azon, hogy maga a film esztétikai élményként varázslatos.

- Nem tudom, tényleg ide vezet-e el, vagy ez már egy interpretáció? Ezt így a film szerintem nem mondja ki. Amúgy egyetértek azzal, amit mondasz.

- Nem mondja ki, de ha látod a filmet, önkéntelenül is felismered, hogy „fúú, ez is, az is mennyire ámulatos!”, nem?

- Lehet... De szerintem más könnyen le tudja vonni a keserű tanulságot: ennek az embernek mindene megvan és mégsem elégedett. Létezik-e egyáltalán Szépség? Vagy szépség. És szerintem a film így is értelmezhető. Vagy: a szépség szomorú, mert múlékony és törékeny, és sosem teljes. Mert ez a főszereplő gondolkodásmódjához is közelebb áll.

- Igen... Viszont akinek nem tetszik a film, az nem foglalkozik vele, hamar elfelejti, aki azonban szereti, az meg tudja találni az értelmét, legalábbis azt, amit neki személy szerint jelentett. Innentől pedig mindenkinek mond valamit.

 

 

tízbőlnyolc

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoskablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr786259930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!