Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!

2014. május 04. 11:41 - m.o.z.s.o.

Broadchurch

Ugyan lépten-nyomon találkozom David Tennant nevével, még egy filmjét sem láttam. Most viszont, hogy közeleg a várva-várt vizsgaidőszak, megint beindítottam a „keressünk jó sorozatot” projektet. Így leltem rá az általam látott eddigi legjobb szériára.

Tudatosan angol listákat böngészve akadtam az ITV égisze alatt futó, nyolc epizódos minisorozatra, a Broadchurch-re. A szigetország produktumai minőséget képviselnek, minden műfajban majdhogynem sznob igényességgel hoznak létre filmeket. A brit színjátszás (filmekről beszélve) számomra azért tűnik nagyon erősnek, mert a színészek legtöbb esetben két forgatás között színpadon állnak, ahol - noha ez más fajta felkészültséget igényel -, sokkal „élőbbnek” kell lenniük, mint a vásznon. Ezt a készségüket, vagy adottságukat pedig magukkal viszik a mozgóképre is, így nyűgözve le aztán a képernyő elé merészkedő nézőt.

Tehát David Tennant arcával reklámozzák ezt a sorozatot, de engem legalább ennyire érdekelt Jodie Whittaker (akit már láthattunk a Perriers Bounty-ban) személye is. Sok ismerős színész bukkant fel menet közben, és bár két főszereplő köré épül a történet, a többi karakter is borzasztó erős alakítást nyújtott, nem voltak kevésbé érdekes, vagy rossz figurák. Tökéletesen eltalált szereplőkkel van dolgunk mind a nyolc rész során.

A történet egy tengerparti kisvárosban, Broadchurch-ben játszódik. Daniel Latimer, a tizenegy éves kisfiú gyilkosság áldozata lesz, halálának körülményei egyre rejtélyesebb részletekből bontakoznak ki, és ezzel arányosan nő a gyanúsítottak száma is. Zárt, vidéki közösségről lévén szó nehezíti a nyomozást az újonnan érkezett detektív, Alec Hardy személye (David Tennant), aki külső szemlélőként képes mindenkire potenciális gyilkosként tekinteni, így váltva ki ellenérzéseket az őslakosokból. Nyomozótársa, a városban lakó Ellie Miller (Olivia Colman) igyekszik tompítani a főnöke és a helyiek közötti konfrontációt, viszont lassan, fokozatosan ő is belátja, hogy ebben a helyzetben nem tekinthet úgy barátaira, ahogy eddig: mindenki gyanús. A mindenkit szó szerint kell érteni, sorra derülnek ki a terhelő momentumok, amelyek alapján végig teljesen nyitott marad a kérdés: ki ölte meg Danielt? Ez az egy nyomozás íveli át az egész első (és eddig egyetlen) évadot, minden epizód végén kulcsfontosságú nyomot meglebegtetve a nézők előtt, hogy kínok kínját éljük át, míg a következő részt megnézhetjük.

Annyiban szokásos angol szériának mondható a Broadchurch, hogy a közeget ugyanúgy teremtik meg néhány vágással, ahogy azt feléjük megszokhattuk: pár jelenet után kitisztul, ki kicsoda, ki kit ismer, rokoni és baráti viszonyok hálója bontakozik ki. Sok személyt vonultat föl a széria, de mindegyiküket egyenrangúként kezeli, rendszeresen fel-felbukkannak, tehát egyszerre mozgatnak sok szálat, ami élővé, lüktetővé teszi az összképet. Már az első epizódban közel hozzák hozzánk a karaktereket, gondosan kidolgozott jellemeket látunk, akiknek múltja van, jelenlétük a történetben logikus és indokolt, ám ha kell, rejtélyes, sőt, misztikus. Nagyon jó például a fiatal lelkész (Arthur Darvill) álmatlanságtól szenvedő, önostorozó alkata, vagy a múltja elől menekülő újságárus (David Bradly).

A főszereplő nyomozópáros félelmetesen jól működik együtt, kettejük viszonya önmagában elég tartalmas lenne, hogy a sorozat alapjául szolgáljon. Persze ehhez kell a két színész tehetsége, főleg a magában szenvedő, mogorva, ám lelkiismeretes Tennant, aki valóban zseniálisan játszik, így töltve meg az egyébként sablonos karaktert friss, tenger-illatú bánattal.

Külön említést érdemel a Broadchurch zenei aláfestése (Ólafur Arnalds), mely tökéletesen illeszkedik a drámához, ott és akkor kelt feszültséget, ahol és amikor kell. A különleges atmoszférájú vége-főcímzene többször is felbukkan a cselekmény közben, hátborzongató motívumot hozva létre. A stáblista végén két dolgot szeretnénk csak: megnézni a következő felvonást, de mielőtt ezt megtennénk, még jól esne elvonulni egy sötét szobába, és végiggondolni mindazt, amit láttunk. Nagyon megdolgoztat a történet, próbálunk rájönni, ki lehet a tettes, de ennél is jobban érdekelnek a viszonyrendszerek, a titokzatos összenézések és elkapott pillantások mögött rejlő valódi indítékok és okok. Az, hogy ki ölte meg Dannyt, már-már érdektelenné válik, és az évad végén sem lepődünk meg annyira.

Ahhoz képest, hogy bűnügyi történetről van szó, meghatóan diszkréten kezelik a vért és a brutalitást – mondhatni egyáltalán nem látni benne semmi korhatáros hentesmunkát. Ennek ellenére a közeg hihetetlen feszültséget hordoz, az alkotók szolidan adagolják a horrorisztikus elemeket. Néha azt hihetnénk, most majd látni fogjuk az áldozat holttestét, de ekkor egy fehérre mázolt ajtókeret (aminek az adott pillanatban rendkívül hálásak vagyunk) kitakarja azt, aminek felbukkanását borzongva várjuk.

Nem kezdek bele immár sokadszor az Európa versus Amerika összehasonlításba, azonban aki öt percet megnéz a Broadchurch-ből, érzékelni fogja, mi az a színvonalbeli különbség, ami miatt ennyire elfogult vagyok. Az ilyen krimisorozatok pont arra jók, hogy ha épp nincs türelmünk egy másfél-két órás filmet végignézni, de ilyenfajta kikapcsolódásra vágyunk, csak elindítsuk a VLC-t, hátradőljünk, és sodródjunk az impozáns tengerparti táj kísérteties hangulatával. WARNING! Bár kicsit szelídebb tempóban halad a cselekmény, és jobban megdolgoztatja az agyat, valamint a lélekre is nagyobb hatást gyakorol, a Broadchurch-öt is ugyanolyan nehéz abbahagyni, mint a Trónok harcát bármelyik más sorozatot.

tízbőltíz

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoskablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr526116867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!