Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!

2013. október 27. 17:44 - m.o.z.s.o.

San Fernando völgye

„- Hová mész?

- Sehová.

- Jöhetek?”

Ezzel a párbeszéddel kezdődik David Jacobson 2005-ös filmje, a San Fernando völgye. Tobe (Evan Rachel Wood), a kamaszlány, és öccse, Lonnie (Rory Culkin) élete totálisan üres. Wade-del élnek, akiről nem tudjuk, az apjuk-e, vagy csak befogadta őket, minden esetre szigorúan és féltve neveli őket. Így nem csoda, hogy a hirtelen felbukkanó, kalandor Harlan megjelenése mindkét gyereknek valami újat, valami jobbat ígér. Tobe egy benzinkúton találkozik a férfival, és szerelmük az a bizonyos első látásra-dolog. A két törődésre vágyó ember megtalálja egymásban azt, amire vágyott, és kapcsolatuk talán örökké működne, ha Harlan nem egy letűnt idő letűnt hőse lenne. Viselkedése összeegyeztethetetlen a mai normákkal, de annak ellenére, hogy értetlenül nézzük megmagyarázhatatlan tetteit, mégis érezzük, hogy valahol ő képviseli az igazi, lényegi értékeket.

Puszta léte kritikával illeti a ma emberét, vagyis minket, tükröt tart nekünk, hiszen mi termeljük ki a hozzá hasonló önjelölt hősöket. Az egyik legmegrázóbb jelenet, amikor az éjszakai szórakozásból hazafelé tartva Harlan a dugóban álló kocsik ajtaját kezdi döngetni, ezt kiabálva: „Mi kintre tartozunk. Csapdában vagytok, értitek?”. Ez felhívás és segélykiáltás egyszerre. Tenni akar a többi ember szabaddá tételéért, holott ő maga sem tud teljesen kiszabadulni a konvenciók alól, ezért is menekül képzelt világába.

Amikor Tobe apja eltiltja a fiatalokat, Harlan elkezdi tervezni kedvese szöktetését és a bosszút. A "cowboy" a saját szobájában lövöldözik Coltjával, a falon lévő tükörben ellenfelét, Tobe apját látja. Személyisége felbomlik, és nem is ő, hanem tükörképe lő pontosan Harlan szívébe. Számtalan kép utal a fiú idegenségére és magányára ebben a világban: a kocsisorok között sétáló, pályaudvaron egyedül levelet író, dübörgő autópálya híd alatt alvó Harlan nem szabadul saját dimenziójától, menekülne, de nem tud, és annyira mintha nem is akarna. Saját hazugságaiban keres vigaszt, amelyeket feltétel nélkül elhisz önmagának, és el is hitet másokkal. Így próbálja igazolni tetteit és saját verzióját a világról.

Miután hirtelen indulatát kezelni nem tudva rálő Tobe-ra, végleg és teljesen átadja magát kitalált valóságának. Lonnie-t a vadonba szökteti lóháton, vadnyugati felszerelésben. Már nem is igyekszik beilleszkedni, végleg elvágta magát a huszonegyedik század számára élhetetlen mindennapjaitól. Szakállat növeszt és eddigi, szinte zavaró félszegsége is nyomtalanul eltűnik. Otthonosan mozog a természetben, nem fél semmitől (nem úgy, mint a városban), tekintetéből eltűnik a rémület. Már egy őrült, vagy inkább megszállott férfi szemeit látjuk, ahogy utolsó erejével kapaszkodik vélt valóságához, melyet magának épített fel.

Végül Wade elől egy forgatáshoz felépített vadnyugati faluba menekülnek. Álom és valóság összemosódik, a country-ra táncoló nép zaja ébreszti Harlant, aki ezt hallva gyermeki örömmel veti bele magát a western-forgatagba. Észre sem veszi a kameraállványokat, a színészeket valódi seriffnek fogja fel. A tragikus végkimenetel elkerülhetetlen, a lóháton menekülő Harlant a rendőr Wade autóval üldözi, hangsúlyozva az egész szituáció igazságtalan abszurditását.

A film legnagyobb erőssége Edward Norton személye. Harlanja egyszerre félelmetes és megható, bosszantó és szánalomra méltó, szeretnivaló és veszélyes. Tekintetében minden ott lapul, kiismerhetetlen és titokzatos, épp annyit ad ki magából az egyes jelenetekben, hogy csak sejtsük, ki is ő valójában. A többi színész is nagyon jó, az apát alakító David Morse hol kegyetlen, hol féltő karaktere teljesen életszagú, a gyerekeket játszó Evan Rachel Wood és Rory Culkin pedig szintén hitelesek. Remek párbeszédeket kapunk az eleinte tini-filmnek tűnő alkotás során, az elgondolkodtató képeket elgondolkodtató szöveg festi alá. A hangulatában a filmhez könnyedén idomuló zenét Peter Salett jegyzi. A San Fernando völgyét ajánlom azoknak, akik nem félnek egy kietlenségtől poros Amerikától, akik nem várnak mindenre választ, akiknek elég, ha másfél óra után néhány kérdés marad csupán – de azok jó darabig.

tízbőlnyolc

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoskablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr205601384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!