Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!

2013. augusztus 26. 21:17 - m.o.z.s.o.

Rozsda és csont

Az utóbbi időben sok bunyós-moralizáló filmet láthattunk a mozikban, és most nem az akciófilmekre gondolok. Hanem a komolyabb kérdéseket felvető karriertörténetekre, melyekben az akció felett áll a szereplők kapcsolatainak, elsősorban családi viszonyainak jelentősége. Ide sorolható A harcos (2010) és a Warrior – A végső menet (2012) is. Bár csak az utóbbit láttam, gyanítom, a kettő hasonló jellegű történet, mint ahogyan az 1980-as Dühöngő bika is ezt a vonalat erősíti.

 

A francia-belga történet szerint Ali és ötéves kisfia stoppal jutnak el a francia tengerpartra, hogy a férfi nővéréhez költözzenek. Hogy Ali miért egyedül érkezik Sammel, és mi áll mögötte, nem derül ki. Kidobófiúként talál állást egy diszkóban, ahol találkozik Stéphanie-val, a nappal delfinidomár, éjszaka táncos lánnyal. Pár hónappal később Stéphanie egy baleset során elveszíti lábait, és ezt követően izgalmas, franciásan szabados, szép barátság kezd kialakulni kettejük között. Ali úgy tud társaság lenni neki, hogy nem érezteti vele folyamatosan fogyatékosságát. A férfi eközben illegális bokszmeccsekkel keres ezreket, hogy fiát eltartsa és nővérét segítse, de közben felelőtlenül él, nem tud elköteleződni, plusz bevételként pedig (szintén illegálisan) áruházakat kameráz be jó pénzért. Amikor azonban nővérét az általa felszerelt dolgozó-megfigyelő kamera felvételei miatt rúgják ki, nem maradhat tovább családja nyakán. Kisfiát, Stéphanie-t és ottani kialakuló közönségét hátrahagyva északra utazik, és hogy hibáját jóvátegye, egyesülethez igazol, ahol megkezdi felkészülését az igazi sportolói életre.

A cselekmény szinte jelentéktelen a színészi játékokhoz, a gyönyörű operatőri munkához, a precízen kifejező képekhez és a fantasztikus zenékhez képest (ez utóbbiról Alexandre Desplat gondoskodott). Először azt hittem - lehet, csak a delfines részek miatt -, hogy egy Nagy kékség-szerű alkotással lesz dolgom. Majd Ali és kisfia történetéből és a lepukkant környezetből egy orosz filmre, A visszatérésre asszociáltam. A lány balesetét követő epizódok Almodóvar filmjére emlékeztettek (Beszélj hozzá!, 2002).

A rendező zsenialitása, hogy minden szaggatottság nélkül ugrált az aspektusok és hangsúlyos részletek között, így legalább négy-öt fordulópontot fedeztem fel, melyektől kezdve azt hittem, hogy ez a vonulat lesz a film lényege, mondanivalója. Például eleinte úgy tűnik, Ali rég látott nővérével való kapcsolata kap nagy szerepet, majd az utcai küzdelmek kerülnek középpontba, aztán Stéphanie-hez kötődő viszonya válik fontossá, végül pedig kisfiához való hozzáállásában teljesedik ki a főszereplő sorsa, jelleme, és ezáltal maga a film is. A címben foglalt pusztulás-jegyek a férfi csontjaira, küszködésére, illetve a lány fémből készült műlábaira utalnak. Ügyes címválasztás, minden benne van, a két ember életének lényege, a kezéből élő férfi csont-áldozata, és a lábaiból élő nő rozsdásodásra ítélt művégtagjai. Kettejük kapcsolata állítja meg az őket emésztő eróziót, ha lehet így mondani, lassan, néha pusztító módon, de végül fel merik vállalni szerelmüket.

Teljesen véletlenül botlottam bele Jacques Audiard tavalyi filmjébe. A francia rendező dokumentarista jelleggel ötvözött több műfajt, így alkotva meg az elmúlt évek egyik legjobb filmélményét. Ehhez persze kellett egy Marion Cotillard és egy Matthias Schoenaerts is, akik tökéletesen puritán módon játszanak a drámában, így elhisszük örömüket, kétségeiket, bánatukat is. Az első perctől gyanús volt, hogy Schoenaerts 2011-ben szerepelt a belga Bikanyak című alkotásban is (amelynek megtekintéséhez még gyűjtöm az erőt), ennek ellenére semmiképp sem húznám rá a „karakterszínész” jelzőt: játéka egyszerre vonultat fel állati ösztönt, kisfiús felelőtlenséget, érzékeny lelket és áldozatkész sportolót.

Hangulatában az egyik leginkább eltalált szám:

Nem is ragozom tovább, nézzétek meg, csak úgy elrepül ez a 120 perc. Ha hagyjuk magunkat gyönyörködtetni, ez a film minden eszközt megragad, hogy maradandó és intenzív vizuális tapasztalatban legyen részünk.

tízbőltíz

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoskablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr325479533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!