Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!

2013. július 21. 21:58 - m.o.z.s.o.

Lopott szavak

Idilli életet élő, fiatal New York-i párokról rengeteg filmet készítettek már. Remek alapszituáció ez, a nézőnek is kényelmes, könnyen azonosulunk az Ikea bútorokkal berendezett, apró lakásokban élő sikeres miszterrel és miszisszel. Ennél már nehezebb feladat az életszagú, mégsem unalmas bonyodalom felvetése, és ennek ideális vegyítése a tökéletesnek tűnő élettel. Az utóbbi időben számos film használja ugyanezt a sémát: Közelebb (2004), Tegnap éjjel (2010), Őrülten hiányzol (2011) és én még néhány Woody Allen filmet is ide sorolnék az újabbak közül, mint például a Férfit látok álmaidban (2010), vagy az Éjfélkor Párizsban (2011).

A Lopott szavak is e csoportba tartozik. A bevezető képsorokban bemutatja nekünk a rendező – ez esetben Brian Klugman és Lee Sternthal –, hogy íme, így él egy fiatal, értelmiségi, amerikai pár. Ahol a férfi (Bradley Cooper) még felfedezésre váró író, felesége (Zoe Saldana) pedig türelemmel és szeretettel bíztatja őt a háttérből. Egy felolvasóestet tartó író narrációja vezet minket a történet bizonyos helyein, míg át nem siklunk a szóban forgó idősíkba, ahonnan már átveszik a stafétát a szereplők. A film első gyenge pontját pont ebben látom: túl sokára válik egyértelművé, mikor kit látunk. Nem elég, hogy a cselekmény rétegeiben ugrál a történet, de még az adott cselekményszál is hol előre, hol visszaugrik az időben.

Rory Jansen első könyvével befutó, fiatal író. Sikere mindenkit meglep, kritikusokat és lelkes olvasókat egyaránt, sőt, apját és feleségét is, hiszen eddig ők maguk sem hittek tehetségében. A regény azonban nem Rory műve. Egy régi bőrtáska belső zsebéből került hozzá csodálatos módon, és a férfi ebben látja személyes (kapcsolati- és egzisztenciális) válságának orvosságát. Ő maga is az írott mű hatása alá kerül, és szinte önkívületi állapotban gépeli be a megsárgult kéziratot. Bár ő is ír regényeket, azok meg sem közelítik ezt, így ugródeszkát látva az ismeretlen szerző kallódó remekművében, saját neve alatt juttatja el azt egy kiadóhoz. Innentől beindul a gépezet, amely egyre magasabbra juttatja a férfit, felesége még szerelmesebb lesz belé, apja büszkén dicsekszik fiával, az emberek megismerik az utcán, rangos irodalmi díjakat zsebel be. Egy szóval: bejön neki az élet. Egészen addig, míg fel nem bukkan egy idős úr, aki azt állítja, ő írta a regényt. Elbeszéléséből megelevenedik egy klasszikus, második világháborús történet a Párizsban maradt amerikai katonáról (Ben Barnes). Ez jelenti a film második síkját, az öregember emlékei az ötvenes évek elejéről, lényegében a mű megszületésének körülményei.

Miután Rory mindezt megtudja, a lelkiismeretét mardosó, de eddig elnyomott rossz érzés felszínre tör. Nem tudunk haragudni rá, holott végig egy, a plagizálást példaszerűen elkövető férfit látunk. De mindezt teszi tipródva, bizonytalanul, kétségbeesetten, tehát lelki tusájának minden mozzanatát megértjük. Ehhez persze kell egy erős alakítás. Az pedig éppenséggel akad. Cooper szerencsére nem süppedt bele a kényelmes, Másnaposok-jellegű könnyed, különösebb értékeket nem hordozó szórakoztatóipari termékek csábító ingoványába. Igaz, a másik végletet is elkerülte, így nehezebb filmekben sem láthattuk eddig, de ügyesen válogat a forgatókönyvek között: a Csúcshatás (2011) vagy a Napos oldal (2012) például kifejezetten gondolatgazdag filmek, még ha nem is túl emlékezetes alkotások. Az öregember szerepében Jeremy Irons tündököl, rá nem is pazarlom a szavakat. Zoe Saldana teljesen átlagos amerikai feleség, aki zavaróan nagy jelentőséget tulajdonít férje vélt tehetségének. Részben az ő „érdeme” is, hogy Rory kiadja a lopott könyvet. A harmadik dimenziót megelevenítő Dennis Quaid nekem borzasztó ellenszenvesnek hatott, főleg a történet egészének ismeretében, de ezt majd mindenki döntse el maga.

A Lopott szavak egyszer nézhető kis esti film, nem hagy nyomot, de szépen megcsinált, érdekes erkölcsi kérdéseket felvető darab. És szerencsére még a végét is nyitva hagyták, így legalább továbbgondolásra készteti a huszonegyedik század ellustult nézőjét.

 

tízbőlhat

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoskablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr925417765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Régiek és újak, amik tetszettek és amik nem. Spoiler veszélye fennáll!